Gerhes Gábor: LUVUMUM (fotó/ezüstzselatin nagyítás, 2008)„Nem értem, mondtam. Nem baj, mondta, érteni itt van ő, és az elég is, én csak növesszem megfele a bőrömet, szépen, egyenletesen, ne legyek pattanásos, az előírt adagokban egyem az élesztőt, a többi nem az én dolgom. Comb és far, továbbá a hát-felület, esetleg a karbőr, ha nem nagyon lóg, ezek, ami a legfontosabb […] és lehetőleg ne vakarózzak szaros kézzel.” Így lesz aztán az embernek szép galambbőre – Parti Nagy Lajos szerint. De hőse – Lajos, az író – mindezt csak álmodja? Képzelete játszik vele? Félelmei, emlékei mosódnak össze egyszerű hétköznapi közhelyekkel, filmek, képek és könyvek fiktív világaival? Vagy tényleg galambbőrt növesztenek neki Tubicáék? Á, ez lehetetlen! Vagy mégsem? Hogy van ez?
És hogy van ez Gerhes képeivel? Aki beemel zsánereket, ismerős helyzeteket és közhelyeket, megvilágít, preparál, applikál, gondosan igazít, majd megnyomja az exponáló gombot, közben pedig kikacsint ránk. Máskor meg eleve fiktív közeget teremt, áthallásokkal, a „valamire annyira hasonlít” élményével. Gondolkodik, emlékezik, töröl és újraír, közelebb megy, hunyorog, elbújik vagy láthatóan mögé áll. Helyesel – de közben tudjuk, ez a szófogadás is csak a kísérlet része.
Gerhes Gábor: Oui Mama (fotó/ezüstzselatin nagyítás, 2008)
A művészet elméleti, módszertani és gyakorlati mechanizmusaiban a reprezentáció kritikus megközelítése és újragondolása a nyolcvanas évektől számít döntő fontosságú kérdésnek. A reprezentáció retorikai átalakulása viszont nemcsak a vizuális kultúrát, hanem a kulturális eszközkészlettel operáló társadalomtudományokat is áthatotta, és a két szféra korántsem volt független egymástól. A modern fogyasztói kultúra tárgyai, helyei és szereplői, a hétköznapok szubjektív tapasztalatai, a művészi intenciók és a tudományos módszerek együttesen teremtették meg azt a kritikai attitűdöt, amelyek már nemcsak a világ dolgaira, hanem azok reprezentációira, a reprezentációk konstruktív természetének elfogadására is hatást gyakoroltak. A módszertani tudatosság megvalósításával az egyedi műalkotások mellett a művészet kulturális rendszerként (Geertz) is láthatóvá vált. Az új és megváltozott helyzet szükségszerűen hozott létre új szerepköröket és beszédmódokat. Ebben az elsősorban narratív struktúrában a képek már nemcsak eszközök, hanem – más médiumokhoz hasonlóan – a kisajátítás, az átalakítás, az áthelyezés és a visszaszerzés sajátos műfajai, melyek politikai és poétikai dimenzióval rendelkeznek. A vizuális és kulturális reprezentációban, a kulturális fordítás lehetőségekkel és kihívásokkal teli világában megszűnik a kívülállás, az egyértelműség, eltűnnek a tisztán igaz és hamis relációk, és marad a kontextusról kontextusra változó jelentések és összefüggések hálója.
Gerhes Gábor: Szorgos erdő (fotó/ezüstzselatin nagyítás, 2008)
Gerhes Gábor sok természet című fotósorozatában pontosan ez a változás – a reprezentáció természetének, többrétegűségének, aktív alakíthatóságának feltárása – jelenti a kiindulópontot, a megvalósítás módszertani minimumát. A képeken emberek, állatok, növények és tárgyak láthatóak, egyszerűnek tetsző hétköznapi szituációkban, vagy a magánszféra látszólag meghitt jeleneteiben, fekete-fehér egykockás filmekre fordítva. De csak látszólag meghittek, és egyszerűnek is csak tetszenek. Gerhes ugyanis kísérletezik a közhelyek kifordításával, a képen látható „valóság” és a kereten kívüli „fikció” elemeinek, történeteinek átrendezésével, az emlékek és elképzelések átírásával, a közvetítő médium műfaji kereteinek újrafogalmazásával. Maga is szereplő, ismerőseit és barátait, otthonát és saját emlékezetét is bevonja a játékba, a drámai és ironikus helyzetekbe.
Gerhes Gábor: Szerető szarvasok (fotó/ezüstzselatin nagyítás, 2008)
Milyen kapcsolatban lehet két vadásztrófea az érzelmekkel – és vadásztrófeák-e egyáltalán? Honnan tudom a fekete-fehér fényképek alapján, hogy valóban megállt-e az óra, dördült-e a lövés (ki az áldozat?), hullik-e a gyümölcs a fáról és vörös-e a nyúl (ő az áldozat?)? Hiszen ezek „hihető” ábrázolásához hangokra, színekre és mozgásra lenne szükség. Miért nem éles a ház képe, amikor ehhez minden technikai eszköz adott? És miként kerekedhet ki a tudás néhány mikroszkóp alá helyezett szigetelőszalag csíkból, és egy könyvtárszoba üresen tátongó polcairól? Amit a szemünkkel látunk, azt tényleg tudjuk és értjük, vagy csak elhisszük, feldereng valami emlék, esetleg zavarunkban csak kitalálunk valamit – amit idővel „igaznak” vélünk?
Gerhes Gábor: Az antropológiai közös (fotó/ezüstzselatin nagyítás, 2008)
A 20. század első felében még erősen tartotta magát az elképzelés, miszerint az emberek fizikai/külső hasonlóságai összefüggésben vannak az emberi természettel, a viselkedéssel, a belső tulajdonságokkal. A típusokba sorolás lett a rend a rendetlenségben, egy mankó a világban való eligazodáshoz, a mi és a mások között feszülő nyugtalanító különbségek megértéséhez. De miben is rejlenek ezek a hasonlóságok és közös vonások? Hát még ez sem világos? – kérdezi Gerhes az aparat mögül. Nézz a képre! Ők hasonlók. Megvan bennük az antropológiai közös, amit keresel. A két kortalan és időtlen férfi, pedig csak ül ott bajuszban, barna hajjal és fekete öltönyben, mint akiket egy múlt századi családi fotóból vágták ki. Láttuk már őket valahol? Csak akkor nem tűnt fel ez az antropológiai közös?
Gerhes Gábor: A hazugság vizsgálata (fotó/ezüstzselatin nagyítás, 2008)
Gerhes Gábor sok természet című sorozata rengeteg elemből és történetből áll, mégis érdemes sorozatként is megnézni: hasonlóság és egyszerűsítés, gyanakvás és hazugság, megfigyelés és szétszedés, emlékezés és emlékeztetés, de leginkább a halálosan komoly játék türemkedik belőle. A képi megfogalmazásához Gerhes újrafogalmazza a médiumot, új formanyelvet keres a vizuális fordításhoz, szorgosan és lefegyverzően nyúl az irónia és kritika kelléktárához – de ezzel jól bevált képolvasási attitűdjeinket is felülírja. Történeteiben az elkészült kép „csak” egy kocka, mindig van előtte, mindig van utána, még akkor is, ha szükségszerűen individuálisak a megoldások. A képek diszkurzív teret hoznak létre, amiben az alkotó „elvárja” a nézőtől, hogy reagáljon: nevessen, csodálkozzon, értetlenkedjen, hitetlenkedjen, felháborodjon és gyanakodjon. LUVUMUM – love-you-mum.
„S az ember vagy mi is vagyok én, »galember«, a saját hátában is csak akkor bízhat, ha megnézte videón.” (Parti Nagy Lajos)
A kiállítás szeptember 1. – október 12. között tekinthető meg a Raiffeisen Galériában. A kiállítás kurátora: Jerger Krisztina.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése