2008. november 29.

te itt áll

Egyutcás garázssor, balra Vasmű, jobbra Béke tér, az út két oldalán néhány feketére satírozott négyzet a kitűntetett helyeknek: színpad, szabadszínpad, kocsma, mozi, múzeum, toi-toi és információ. A múzeum alatt kékszínű jelölés és rövid szöveg: Te itt áll. A rajz a dunaújvárosi Garázsfesztivál térképe volt, a garázs-múzeum ajtajára ragasztva. Egyszerhasználatos, egyedi és házilagos gyártmány, filccel és fénymásolóval készült, középen a fesztivál marticájával. Gondolom, ma már szemét. Viszont jó kiindulópont: Te itt áll. Nem a múzeumban, hanem a múzeum előtt, az utcán, a garázssoron – mégha nem is ez volt a jelölés eredeti üzenete. Ráírta valaki. Bárki. A publikum.

A dunaújvárosiak számára a garázssor a mindennapi rutin, a hétköznapok és hétvégék szerves része, ismétlődésekkel és beidegződésekkel. Egy hétvégére mégis minden megváltozott: új szereplők, új helyek és események kerültek az észrevétlen megszokások közé. Egy-két napra biztos, de az élményeken keresztül talán hosszabb időre is. Ehhez viszont arra volt szükség, hogy a közönség ne csak nézőként, hanem szereplőként és alkotóként is jelen legyen, formálja a művészek által előre kifundált, de csak együtt megvalósítható tervet, zenével, kiállítással, játékkal, aktív és passzív művészeti akciókkal – egy public art akció keretében, 2008. október második felében.

Dunaújváros Magyarország talán legfiatalabb városa, az emlékezetnek, az emlékezésnek és az emlékeztetésnek mégis fontos szerepe és helye van a város jelenkori kultúrájában, egyéni és társadalmi szinten egyaránt. Az elmúlt alig több mint ötven év a lakók és a város együtt eltöltött, közös ideje és története, amelynek feldolgozásában és intepretálásában a Kortárs Művészeti Intézet zászlóshajó szerepét tölti be. A public art projekt során is fontos koordinációs és találkozási pontot jelentettek, az alkotók és a közönség számára egyaránt.

Várnai Gyula Neonbéke című alkotása egy neonfelirat rekonstrukciója. Az ötvenes években épülő, majd a hatvanas években csinosodó dunaújvárosi belvárosban egymás után jelentek meg a kereskedelmi, dekorációs vagy propaganda célú neonfeliratok és neon figurák. A „Békét a világnak!” fehéren világító szöveg az olajágat tartó szálló galambbal a gyógyszertár toronyépületének tetején volt annakidején. Várnai Gyula ezt az egykor emblematikus városképi elemet készítette el arányosan kicsinyített formában, hajlítható világító műanyag cső felhasználásával. Az alkotás a két Vasmű út közötti parkos területen állt.
A mű mérete, békére felhívó banális, ám de könnyen érthető üzenete miatt sem kerülte el a dunaújvárosiak figyelmét, és az is természetes, hogy más-más emlékrétegeket indított mozgásba az utcán sétáló közönségben a neon békagalamb. Aki a hatvanas-hetvenes éveket elsősorban politikai síkon olvassa, joggal teszi fel a kérdést: akkor most visszavágyunk-e a kommunizmus világába? És akkor béke volt? De aki személyes és szubjektív emlékezetén szűri át a látottakat, annak saját fiatalkora, az aktív és pezsgő városi élet elevenedik meg, hasonló vizuális elemek társaságában. Emlékezni mindenki emlékezik, a maga módján. A Neonbéke rekonstrukció teret enged a szimbolikus tartalmak és a vizuális emlékek újraélésére és újragondolására, a privát és a nyilvános szféra saját életen, és saját várostörténeten keresztüli összekapcsolására. A mű így nemcsak eszköze, hanem egyben a terepe is ennek a sajátos – személyes és lokális – emlékezetmunkának.
Horváth Tibor Vetítőpavilon – Memorandum című munkájában a Városháza előtti téren állt. A két modulból álló doboz egyik felében képek pörögtek a város életéből, amit az áttetsző falú, műfűvel borított másik feléből lehetett megnézni. A Városháza és a Múzeum által keretezett téren bemutatott képeket Horváth Tibor a Dunaújvárosi Hírlap fotóarchívumából válogatta. Kétezer ötszáz kép pörgött egymás után hét órán keresztül minden este: hétköznapok és ünnepek, épülő házak és kész lakónegyedek, áruházak, iskolák, szürke lakótömbök, vidám játszóterek, parkok, ipari területek és üzemek, színházi bemutatók és kiállítás megnyitók, ismerős és ismeretlen emberek, helybeliek és látogatók, eladók és politikusok – részletek a város alig több mint ötven éves történelméből. A külső nézőknek ismerős/ismeretlen „bárhol-világok” a dunaújvárosiak számára jelentéssel és jelentőséggel bíró részletek, életük egy-egy kockája, melyeken ma valamiért megakadt az alkotói tekintet. Egy remek kompozíció, egy eldugott apró, mégis fontos részlet, a technika, a kivágás, a külső szempontokat érvényesítő ironikus olvasás lehetősége, a szövegszerű, sűrű tartalom – és még hány egymás mellett érvényes alkotói szempont. Fontos, hogy ne legyen kizárólag didaktikus, kizárólag szemtelen, kizárólag szomorú, dokumentarista, elbeszélő vagy túl lírai, viszont jó, ha mindegyik egyben. A napilap, az archívum és a mozi műfaji elemeit egyesítő köztéri műalkotás a változatos témájú és dramaturgiájú képek segítségével válhatott találkozási ponttá és pihenő hellyé, a személyes emlékeket megmozgató és gyűjtő, diszkurzív tereppé.
A Tehnica Schweiz (László Gergely, Rákosi Péter) Első dunaújvárosi garázsfesztivál című projektje egy sajátos dunaújvárosi jelenség, a Volán garázstelep mindennapjainak szétszálazását, megmutatását, kulturális és művészi megmunkálását tűzte célul. A public art projekt keretében a munka köztéri és közösségi vetülete valósult meg, melyet megelőzött a garázsajtók mögött meghúzódó privát és titkos terekbe való óvatos, mégis szisztematikus bejutás. A munka első fázisában minél több garázsba próbáltak bejutni, és a belső terekről képet készíteni, hogy megismerhessék a garázsok mindennapi életének titkos zugait. Ugyanabból a szögből és képkivágással, nyitott ajtajú garázsbelsőkről készített képeken elképesztő, lenyűgöző, elgondolkodtató és megmosolyogtató helyzetek jelentek meg (egy válogatás egy korábbi dunaújvárosi kiállításon már szerepelt). A munka következő szakaszában az alkotók garázsokat béreltek a telepen, és felkértek ismerős alkotókat, hogy rendezzék be azokat, elképzelt identitásokhoz igazodva. Marijuana termesztő, láma tartó és zongorista – csak néhány az elképzelt személyek garázsra fordított titkos világából. A harmadik felvonásra a public art projekt keretében, egy hétvégén került sor, Első dunaújvárosi garázsfesztivál címen. A művészi vállalkozás kerettörténetét ezek az előzmények és az ebből nyert tapasztalatok adták. Az alkotók a telephasználati attitűdök privát történeteit görgették tovább, rendezvények, koncertek és kiállítás szervezésével, a telephasználók és a városi fiatalok bevonásával. Egy speciális szabadidő eltöltési formára, az intézményesülő személyességre adott kulturális és művészeti válasszal: garázspolcok gyűjteményekből kiállítással, a telepen próbáló rock-bandákból zenei fesztivállal, a férfiak kvaterkázásából kocsmával.
Várnai Gyula, Horváth Tibor, László Gergely és Rákosi Péter munkái remekül egészítették ki egymást. A művészek a helyspecifikusságon kívül a megvalósítás során virtigli utcai műfajokhoz nyúlnak, mint a neonfelirat, az óriásplakát, a városi kertmozi, a napilap, a kiragasztott hirdetés és a fesztivál. Tematikus kiindulópontjaik ugyan a múltra vonatkoztak, de az alkotásokon keresztül, az emlékezés, az aktív részvétel és a véleményformálás eszközeinek segítségével a kortárs kultúra részeivé és átélhetővé tették a múlt emlékeit és tapasztalatait. A műveket a nézők tereibe állították – Városháza előtti tér, Vasmű utak közötti park, Volán Garázstelep – állításaik szinte kivétel nélkül a befogadók világára vonatkoznak, közös hagyományokból, emlékekből, képekből és tapasztalatokból építkeznek, és ezek segítségével is működnek.

(A szöveg egy készülő hosszabb tanulmány részlete.)

Nincsenek megjegyzések: