bosszúságüzlet (jelenet, kiállítási installáció)

(Alkalmi műsorszám: a március 27-i Színházi Világnap alkalmából!)

vevő: Jó napot! Szeretnék egy pár pantonettet rendelni, 37-es méretben.
eladó: A jövő héten tessék jönni, pantonettre nem fogadunk el rendelést.
vevő: Miért?
eladó: Mert nincs hozzá elég anyag.
(egy héttel később:)
vevő: Jó napot! Egy hete voltam itt. Pantonettet szeretnék.
eladó: Csak bevonatlan sarokkal vállaljuk.
vevő: Miért?
eladó: Kevés a bőr, és amúgy sem kifizetődő.
vevő: Hát akkor eddig miért csinálták?
eladó: Kísérletként, de most már nem engedi a főnökség.
(pantonett: elől-hátul nyitott, magasított, vagy tömbsarkú cipő)
riporter/narrátor (a nézőknek): Ugye jól ismerik az érzést, amikor szeretnének valamit, például egy csinos szandált, látták már máson, de mégsem tudják megvenni, mert a kereslet ellenére, nem készíti a gyártó? Most egy rövid életű szandál után nyomozunk. A bolt vezetőjét kérdezem a titokzatos pantonettről: Miért nem készítenek többet, ha a vásárlók erre vágynak?
Kovács boltvezető: A pantonettel, ezzel a 152 forint 80 filléres saruval, rengeteg gondunk van. A bevont sarkú pantonett anyagszükséglete jóval nagyobb, mint más szandáloké. De az árkülönbözetet nem számíthatjuk fel a vevőnek. Ráfizetéssel készítettük a pantonetteket, ezért kénytelenek voltunk figyelmeztetni az üzletvezetőt, hogy mérsékelje az ilyen sarúkra a rendelést.
riporter/narrátor (újra a nézőknek): A bevont sarkú pantonett születését különben homály fedi. Valakinek, vagy valakiknek szívességből csinálták. Sokaknak megtetszett és ma ilyet keres a hölgyek jórésze. A gyártók eleget tennének az igényeknek, ha a vevő a többlet anyag- és bőrköltséget megfizetné.
Kovács boltvezető: Tavaly az új modellek árvetésével együtt a bevont sarkú pantonettre is felterjesztettünk árvetést. A központ azonban arra az álláspontra helyezkedett, hogy a termékek árát nem szabad megváltoztatni, mivel a fogyasztó érdeke azt kívánja, hogy a szolgáltatások ára alacsony maradjon.
riporter/narrátor: De a fogyasztó érdeke azt is kívánja, hogy a típusmodelltől eltérő kívánságait a pénzéért teljesítsék. Kapjon 152 forint 80 fillérért szabványmodellt, de húsz-harminc forinttal drágábban például bevont sarkút, vagy aranypántost. Ön nem így gondolja?
Kovács boltvezető: Az mindegy, hogy én mit gondolok. A mértékutáni egyben azt is jelenti, hogy rendelés utáni. De a rendeletek nem engedélyezik az előregyártást. Korábban, amikor nem volt munka, szemet hunytunk a szabálytalanságok fölött, és gyártottunk pantonetteket, de ha a szabályokat betartjuk, akkor előrendelést nem fogadhatunk el.
riporter/narrátor (a nézőknek): De miért vannak olyan rendeletek, amelyeknek csak a megsértésével lehet összhangot teremteni kereslet és kínálat között? Önök értik ezt, Hölgyeim?
narrátor/riporter: Régi igazság, hogy könnyű ott eladónak lenni, ahol van áru. Annál nehezebb azonban ott, ahol hiány mutatkozik egyes keresett cikkekből. (hosszú sor áll, tolong a pult mögött)
vevő1: Fehér cérnát kérek.
eladó: Nincs.
vevő2: Inggombot kérek.
eladó: Nylont vagy gyöngyházat?
vevő2: Gyöngyházat, azt lehet vasalni.
vevő3: Nekem fekete patentre lenne szükségem.
eladó: Csak ezüstszínű van. Abból adhatok?
vevő1: Esetleg kaphatnék 25-ös fehér zippzárat?
eladó: Nincs.
riporter/narrátor (a nézőknek): Rövid és lakonikus mondatok követik egymás, melyekben gyakran ismétlődik ez a kurta szó: nincs. Az eladók arcán szinte látni, hogy szívesebben mondanák az ellenkezőjét: van. Hiszen délután, amikor levetik a fekete klottköpenyt, ők is bizonyára betérnek egy-egy boltba, és odaállnak a pult elé vásárolni. Ők sem szívesen hallják az elutasítást: nincs, elfogyott, majd a jövő héten. De hát ki hallja ezt szívesen, ugyebár?

szereplők: Bánki Gergő, Csík Gábor, Máthé Zsolt, Schönberger Ádám, Tamási Zoltán; operatőr: Somogyvári Gergő; hangmérnök: Gáspár Szabolcs; vágó: Feszt Judit; ötlet, szerkesztés: Frazon Zsófia és Katarina Šević

A jelenet A nagy üzlet – Mindig Mindenkinek Mindent című kiállításhoz készült. A jelenetekben megörökített helyzetek és személyek hasonlósága a valósággal nem csupán a véletlen műve. Az elhangzó szövegek a Dunaújvárosi Hírlap hasábjain jelentek meg a hatvanas években. A jelenetek a cikkek szövegeinek szerkesztett, dialógusba rendezett változatai. A kiállítás 2010. április 2-ig látható a Kortárs Művészeti Intézetben Dunaújvárosban.

Vevőt nem engedünk el!

(A jelenet A nagy üzlet – Mindig Mindenkinek Mindent című kiállításhoz készült. A jelenetekben megörökített helyzetek és személyek hasonlósága a valósággal nem csupán a véletlen műve. Az elhangzó szövegek a Dunaújvárosi Hírlap hasábjain jelentek meg a hatvanas években. A jelenetek a cikkek szövegeinek szerkesztett, dialógusba rendezett változatai. A kiállítás 2010. április 2-ig látható a Kortárs Művészeti Intézetben Dunaújvárosban. És még: HELP ICA!) narrátor/riporter (kifelé): Ahogy ezt mindannyian érezzük, az átalakulás évtizedeit éljük. A szocializmus korai időszakában nem teremtődhetett meg egy csapásra az új társadalom kultúrája. Mindez fokozatosan jön létre. Újonnan alakul, vagy újjászületik és virágzásnak indul – akárcsak népi iparművészetünk forma- és díszítőkincse. A történelmi fejlődés törvényszerűsége folytán a kultúrának más lesz a kapcsolata a mai kor emberével, akinek érzéstudata, környezete és igényessége a magyar népművészet magasabb mechanikai fokon való megjelenését is követeli. És ahogy a népi hagyományok az ipari városok modern kultúrájához is illeszkednek, egyre inkább szűkül és elmosódik a határ a város és a falu élete között. Ennek a fejlődésnek szerves részét képezik a nők ezreit foglalkoztató háziipari szövetkezetek is. A minap a helyi háziipari szövetkezet részlegeiben és üzletében jártunk, vezetőket és dolgozókat kérdeztünk munkájukról.
Marika, a színek harmóniájának művésze (nyilatkozik): Mi, akik valamennyien együtt végezzük szövetkezetünk kaleidoszkópszerűen változatos munkáját, tudjuk, hogy a nők egyik sajátos, szép hivatása az otthon és a környezet megszépítése. Mégis sok nehézséget okoz számukra az ízléses, szép kézimunkaminták előteremtése. Ezt segítik a szövetkezet gondozásában és felügyelete mellett megjelenő mintakönyvek és leírások.
narrátor/riporter (kérdezi): És honnan jönnek a minták, hogyan népszerűsítik az új, ízléses mintakincset?
Marika, az újvárosi színek harmóniájának művésze (nyilatkozik): A háziipari tervezők igen gyakran történelmileg kifejlődött családi hagyományok alapján fejtik ki művészeti tevékenységüket. Mi ezeket építjük be nevelési és ízlésformálási céllal kiadványainkba. Termékeket és a kézimunkákat helyi lányok és asszonyok készítik, a szövetkezeti profilnak megfelelő mintakönyvek és a szabásminták segítségével. De javítási munkákat is vállalunk.
narrátor/riporter (kifelé): Nézzük, kikre számíthatnak az újonnan alakuló háziipari szövetkezet vezetői!
Sz. Jánosné az élelmes, négygyerekes háziasszony és családanya (nyilatkozik): Hát, én a gyárba meg az üzembe nem tudok elmenni dolgozni, mert a négy gyerek nem engedi a váltóműszakot. A pénz pedig kell, a négy gyerek sok ruhát elnyű, sok kenyerek megeszik. Varrni tudok, egész ügyesen, ha lesz itt háziipari szövetkezet, szívesen bedolgozok. Öt-hatszáz forintot biztos megkeresek majd minden hónapban, és emellett az itthoni házimunkát is el tudom látni még.
narrátor/riporter: És milyen munkában számítanak a helyi háziasszonyokra? – kérdezem Jelineknét, a most alakuló új szövetkezeti részleg vezetőjét.
Jelinekné (a helyi háziipari szövetkezet részlegvezetője): Mindenféle kézimunkában: kötés, fehérneműjavítás, műstoppolás, szemfelszedés, függöny és szőnyegjavítás, fürdőruha és fűzőkészítés, gumírozás, kalaptisztítás, nyakkendőjavítás, és még sorolhatnám. Egyben biztos vagyok: bárki, bármilyen munkával fordul hozzánk, nem utasítjuk el! Ha esetleg itt, a városban nem tudunk eleget tenni a vállalásnak, akkor Székesfehérvárra küldjük. Szövetkezetünk jelszava: „Vevőt nem engedünk el!” Erre mindig ügyelünk. Dunaújvárosban sok az állásnélküli asszony, akiknek a pesti mintára megszervezett, otthoni bedolgozókkal működő szövetkezeti részleg megfelelő munkalehetőséget ad.
narrátor/riporter (kifelé a kirakat előtt állva): Hát ne tétlenkedjenek kedves Lányok és Asszonyok! (összegzésként) A textiljavítások és varrások mellett az ország más szövetkezeteinek ízléses népművészeti tárgyai is csábítóan kínálják magukat a Háziipari és Népművészeti Boltban. A nagy üzlet gazdagon zsúfolt kirakatában népművészeti és hagyományos asztalterítők, hímzésgarnitúrák, fafaragás, papucsok, kötött férfi és női pulóverek, szép egyedi fonott táskák, népi hímzésű és modern mintás torontáli szőnyegek, faliszőnyegek, függönyök és szőttes párnák várakoznak a vásárlókra. A bolt igazi profilja viszont nemcsak a tárgyak árusítása, hanem a modern lakáskultúra helyi igényeinek és ízlésvilágának formálása. A használati tárgyak és textilek magától értetődően találják meg helyüket a modern munkáslakásokban is.

szereplők: Bánki Gergő, Csík Gábor, Máthé Zsolt, Schönberger Ádám, Tamási Zoltán; operatőr: Somogyvári Gergő; hangmérnök: Gáspár Szabolcs; vágó: Feszt Judit; ötlet, szerkesztés: Frazon Zsófia és Katarina Šević

fotó: Katarina Šević

a nagy üzlet - mindig mindenkinek mindent

(A szöveg A nagy üzlet – Mindig Mindenkinek Mindent című kiállításhoz készült, ami 2010. április 2-ig látható a Kortárs Művészeti Intézetben Dunaújvárosban. És még: HELP ICA!)

Amikor virágzott a kapitalista termelés és fogyasztás, huszonnyolc angol takács egyszerre a homlokára csapott. Rochdale volt az ő városuk, ők pedig a híres takácsok, akik egy nagy asztal köré gyűltek, és addig gondolkodtak, míg gondolataiknak formája lett, a forma gyakorlattá érett, a gyakorlat pedig mintává vált. Akik látták, úgy mesélték, igencsak jól ment a közös bolt, csinosak voltak az újonnan épített házak, remekek a termékek, figyelem és segítség szőtte be szorgos hétköznapjaikat. Szövetkezet lett a nevük.

a kép forrása: Rochdale Co-operative Museum

A többi ember persze nem nagyon értette, mi fán terem a szövetkezet, de akkor felállt a legokosabb, és hangosan elmondta. Legyen a legfontosabb a nyitottság! Legyen! – skandálták a többiek. Aztán az igazságosság! Úgy van! – helyeseltek. Majd a kedvezményesség és a tőkekorlátozás! Micsoda? – kérdezték. Igen, igen, a tőkekorlátozás és a visszaszorított tőkekamat. Ejha! – csodálkoztak az emberek. Aztán semmi cserebere, seftelés, csak készpénzes vásárlás! Úgy van! És legyen még vallási és politikai semlegesség is! Legyen! Legyen! – értettek egyet. És persze tanulás egy egész életen át! Egy életen át! Egy életen át! – szólt az éljenzés és hurrázás.

Mire idáig értek az alapelvek sorolásában, már számtalan követő járt a nyomukban. Mi derék magyarok sem tétlenkedtünk soká. Volt nekünk egy grófunk, szociális érzékenységgel, üzleti érzékkel, tőkével és kezdeményezéssel, így lett nekünk is hamar szövetkezetünk, HANGYA néven. Bár grófi volt a kezdeményezés, volt ott kérem autonómia, demokrácia, önkéntesség, közös tulajdon, megtakarítás, jobb élet és nemes cél. Ekkor még minden eszményien alakult: vidék és város egymásra talált a fogyasztás és kereskedelem hangya-járatokkal sűrűn tarkított talaján.

Jó, mondta a gróf. Csak aztán jött a tanácsköztársaság és a munkásirányítás. Majd annak is vége lett. Kis szusszanás, virágzó ÁFÉSZ, de végül a világválságban és a világháborúban minden fejtetőre állt. Mindezek tetejébe beköszöntött az államszocializmus. A grófi éra pedig fogta magát, és végleg visszavonulót fújt. A többiek meg beléptek a közösbe. Ki így, ki úgy. Felőlem!

a kép forrása: Szövetkezet című lap (repro)

Jöttek az új szavak: terv és tervutasítás, a szocialista vállalás, a brigád és a központi irányítás, és persze nevelés, tanítás és oktatás. A takarékoskodást úgy hívták árleszállítás, a bevásárlást, hogy fogyasztás, a szövetkezet pedig hipp-hopp a szocialista tulajdon egy formájává vált. A gróf meg a takácsok erre a változatra rá sem ismertek volna. Úgy bizony, elvtárs! Persze – mint minden mesében – ebben is voltak kalandos történetek, csodás tárgyak és mindent legyőző helyi hősök. Meg sikerek. Meg tervek. Meg tanulságok. Meg kópék. De nemsokára megint minden megváltozott: a történetek, a tárgyak, a hősök, a sikerek, a tervek és a tanulságok. Meg a rendszer. Meg a szótár. Meg a kópék. Aztán eluralkodott a tanácstalanság.

fotó: Katarina Sevic (Schönberger Ádám, Máthé Zsolt, Csík Gábor,

Bánki Gergő, Tamási Zoltán)

Mostanra a hősök elfáradtak a hosszú mesében. Ezért most pihennek. A takácsok, a gróf és az áruház igazgató még hallottak messziről egy tompa puffanást. Azóta is keresik az okát. Ki így, ki úgy.

1. Japán

Ezen a címen akár Esterházy Péter is írhatott volna tárcát – bár ő nem tenne pontot az egyes után –, de nevezhetnénk így tréfásan az első japán császárt is. A megoldás ennél sokkal prózaibb, de egy kis kalandot mégiscsak ígérhetek.

FOLYTATÁS >>>