2011. július 10.

JÖN! JÖN! JÖN! Tabbert Lola csodálatos kalandjai


1908-ban született Alfred Tabbert, a „karaván-pionír” néven elhíresült autószerelő, a Tabbert manufaktúra alapítója, aki eleinte karosszériaépítéssel, majd 1937-től lakókocsi tervezéssel és építéssel is foglalkozott. Tabbert 1961-ben nyitotta meg első lakókocsi szalonját Essenben, 1967-re már 25.000 lakókocsit készített. 1978-as halálát követően a Tabbert cég továbbra is innovatív fejlesztéseiről és csúcsminőségéről maradt híres.
Az itt látható Tabbert lakókocsi 1982-ben került első tulajdonosaihoz Christa Cuypershez és Heinrich Schillinghez Németországban. A nyolcvanas években roppant modernek számított: beépített fürdőszobával, tűzhellyel, hűtőszekrénnyel, kályhával, négy fő számára fekhellyel. A német forgalmi engedély és a külsérelmi nyomok alapján egy campingben vagy egy üdülőtelken töltötte élete nagy részét. 2010-ben került Magyarországra, majd idén tavasszal a Néprajzi Múzeum demonstrációs tárgygyűjteményébe – annak első számú tárgyaként.
Az eredeti berendezés ma már nem látható, helyette egy múzeumi/kiállítási installáció épült, amiben a mozgás és a kultúra hétköznapi nézete kerül a középpontba, muzeológusok és tárgyhasználók szoros együttműködésében. A lakókocsi egybekapcsolja a témát (mozgás, mobilitás) és az installációs formát (guruló, alternatív kiállítótér), majd mobil múzeumként házhoz szállítja a mindennapi kultúra egy vékony szeletét. A kiállítás a Néprajzi Múzeum és a MaDok-programban együttműködő közgyűjtemények és kutatóhelyek közös megjelenésére teremt alkalmat, összeköti a közelebbi és távolabbi helyszíneket egymással.

Ami viszont komoly: a Néprajzi Múzeum egy új tárggyal gyarapodott, ami nem mint műtárgy, hanem mint demonstrációs eszköz, kiállítótérré változtatva indul útnak. Vállalja a kalandot, az expedíciót, közben képeket, történeteket és tapasztalatot gyűjt az őt közvetlenül körülvevő világról, majd ezeket hazaszállítja a múzeumba – akárcsak egy klasszikus expedícióról hazatérő kutató. Lássuk hát Tabbert Lola csodálatos kalandjait!
A szöveg a Néprajzi Múzeum MaDok-program által koordinált alternatív utazó kiállításhoz készült, amelynek témája a mozgás és a kultúra, installációs formája pedig egy 10 négyzetméteres kiállítási célra átalakított lakókocsi. JUPPIII!

A kampány és a kiállítás blogja és programja ITT olvasható! 

Nincsenek megjegyzések: