2013. január 23.

014. Dell el


Jöjjön, ami nincs. Nem is értem, hogyhogy nem került rá eddig sor? Lehetett volna az első.

Anélkül, hogy különösebben romantikáznék, belátnom, a legtöbb időt együtt töltjük. Szorosan vagyunk. Nem érzelmileg. Fizikailag. Állandóan fogom. Tapogatom. És közben mindig jár az agyam. Fizikai és szellemi a kapcsolatunk. Nem érzelmi. Nem érzek iránta semmit. Pedig csinos és elegáns: vékony, meleg, csillog, szürke és piros. De nem komornyik.

Utálok interneten vásárolni. Pedig nem vagyok teljesen béna. Talán a tárgyakhoz való viszonyommal magyarázható. Muszáj megfognom: legyen az bögre, sapka, táska, olló vagy könyv. Még a könyv a legegyszerűbb: ha tudom, mit akarok, akkor nem parázok rá. De minden másnál kell a három dimenzió meg az érintés. Nem elég a kép. Ezt mégis így vettem. Másként nem is lehetett. Egyáltalán nem értettem a technikai paramétereihez, a ramok és processzorok világa nem köt le. Gettónyelv. Lényegében szórakoztat, akárcsak az orvosoknál. Figyelek, és azon gondolkodom, hogy a szakértés fontos az embereknek. És ezt szeretik nyelvileg kifejezni. Nekem viszont vannak saját elképzeléseim és kérdéseim: piros van? Volt. Na így lettünk egymásnak: dell és én. Fizikai és szellemi értelemben.

Gyorsan összemelegedtünk: könnyű, praktikus, gyors, könnyen a képemre fazoníroztam, installáltam mindent, amire szükségem volt, még olyat is, amire nem. Telepítettem vírusirtót, kettőt is, de már az egyiket leszedtem, informatikus tanácsra: ez nem olyan, mint a pulóver, hogyha kettőt veszek fel belőle, akkor melegebb, jobban véd a hideg ellen. Okés. Így gyorsabb is.

Tegnap, ahogy ültem a kanapén, ölemben a gép, leveleket írtam és olvastam, egyszercsak olyan lett a képernyő, mint a mártixban: pixeles és szétesett. Mondjuk számsorok nem jöttek fentről lefelé. Szerencsére, mert akkor biztos lehettem volna, hogy vírus. Olyan volt, mint régen a hétfői adásszünet. Csak monoszkóp nélkül. Gyorsan lefuttattam az agyamon, mikor vettem, van-e rá garancia. Van. Három év. Szuper. Még csak két éves. Legtöbb gépnek most járna le. Ma reggel hatékony segítséggel, szinte vakon néhány mappát sikerül áthúzni a múzeumi gépemre (mindig fejet hajtok a szaktudás és a problémamegoldás előtt), aztán irány a szerviz: Kaszásdűlő.

Ez már milyen egy hely! HÉV-ről le, panelek között keresgélés, ott a garázssorok mögött, mondja a zöldséges, járda elfogy, sehol egy házszám, mindenhol sár, csak autókra kitalált világ, ez annyira Magyarország. Végre valami irodaépület, előtte biztonsági őr, fölényesen, ez itt a T-mobil, ja látom, azért hátha tudja hol a 34-es házszám (házszám? nincsenek is házak, csak ipari épületek, meg Aldi). Magyarázza, hogy ez a 32, jobbra mutat: arra növekszik, aztán balra mutat, de a 34 arra van. Fürkészem az arcát, hogy szórakozik-e velem, majd mégis arra indulok, amerre mondja, levágom az autóutat, át a füvön (A gyepre lépni tilos! – ez a felirat az egyetlen jele annak, hogy erre emberek is járnak, lábon). Balra műszaki vizsga, újabb garázsok, kezdem unni ezt a bolyongást, érzem, pusztába kiáltok, és menten felrobbanok. Ekkor végre emberi mozgás, munkás pasi, kíváncsian nézi, ahogy közeledem, elindul, mosolyog, kérdi, segíthet-e. Végre. A kultúra biztos jele. Segít, eligazít, kedvesen, magáz, beszéd közben rám néz, meséli, hogy ezt mindenki nehezen találja meg. Hálás vagyok, hogy nem okoskodik, fázom és mosolygok. Visszakísér és megmutatja a bejáratot.

Ekkor már térdig sáros vagyok, bent kedvesek, a nevem háromszor kell elismételni, nem baj, megszoktam, nézegeti a hölgy, tagoltan mondja és írja az adatbázisba: fe-de-le-kar-cos. Persze, hogy az, használom. Nemcsak ünnepnapokon terítek vele. De ezt csak magamban gondolom. Kicsit meg is paskolom a fedelét, amikor ráragasztja az adatokat tartalmazó szervizmatricát. Aztán el. Dell el.

Most várni kell. Közben nosztalgia nélkül gondoltam bele: a legtöbb időt a géppel töltöm. Írok, olvasok, szerkesztek. Ismerős a hangja, minden kerregés, néhány billentyű már ki van fényesedve, jól bírja a strapát, bringa első kosárban is utazott már, bár nem cipelem állandóan magammal, nélküle is remekül elvagyok. De nem tagadom, várom, hogy írjon nekem a szervizrobot sms-t (ezt részletesen elmagyarázták, hogy nem kell válaszolnom, gép írja, ezen nagyon jól szórakoztam, hangosan nevettem, a hölgy fel is nézett az olvasószemüvege mögül rám). Indulok vissza, beáll a dűlőre a HÉV.

Néhány nap múlva újra kilövöm magam Kaszásdűlő ufó leszállópálya irányába. És akkor majd egy csinos fotót is csinálok az autósok országáról és a hazahozott portékáról.

Dell Inspiron M501R
műanyag, fém
2011
Gyártó: Dell (made in China)  
Forgalmazó: Notebookspecialita.hu
Méret: ha hazakerül, majd megmérem

Ha nem érted, mi a szösz ez a szöveg, olvasd el ezt: 000. Önetnográfiai misszió

Nincsenek megjegyzések: