2013. január 23.

014. Dell el


Jöjjön, ami nincs. Nem is értem, hogyhogy nem került rá eddig sor? Lehetett volna az első.

Anélkül, hogy különösebben romantikáznék, belátnom, a legtöbb időt együtt töltjük. Szorosan vagyunk. Nem érzelmileg. Fizikailag. Állandóan fogom. Tapogatom. És közben mindig jár az agyam. Fizikai és szellemi a kapcsolatunk. Nem érzelmi. Nem érzek iránta semmit. Pedig csinos és elegáns: vékony, meleg, csillog, szürke és piros. De nem komornyik.

Utálok interneten vásárolni. Pedig nem vagyok teljesen béna. Talán a tárgyakhoz való viszonyommal magyarázható. Muszáj megfognom: legyen az bögre, sapka, táska, olló vagy könyv. Még a könyv a legegyszerűbb: ha tudom, mit akarok, akkor nem parázok rá. De minden másnál kell a három dimenzió meg az érintés. Nem elég a kép. Ezt mégis így vettem. Másként nem is lehetett. Egyáltalán nem értettem a technikai paramétereihez, a ramok és processzorok világa nem köt le. Gettónyelv. Lényegében szórakoztat, akárcsak az orvosoknál. Figyelek, és azon gondolkodom, hogy a szakértés fontos az embereknek. És ezt szeretik nyelvileg kifejezni. Nekem viszont vannak saját elképzeléseim és kérdéseim: piros van? Volt. Na így lettünk egymásnak: dell és én. Fizikai és szellemi értelemben.

Gyorsan összemelegedtünk: könnyű, praktikus, gyors, könnyen a képemre fazoníroztam, installáltam mindent, amire szükségem volt, még olyat is, amire nem. Telepítettem vírusirtót, kettőt is, de már az egyiket leszedtem, informatikus tanácsra: ez nem olyan, mint a pulóver, hogyha kettőt veszek fel belőle, akkor melegebb, jobban véd a hideg ellen. Okés. Így gyorsabb is.

Tegnap, ahogy ültem a kanapén, ölemben a gép, leveleket írtam és olvastam, egyszercsak olyan lett a képernyő, mint a mártixban: pixeles és szétesett. Mondjuk számsorok nem jöttek fentről lefelé. Szerencsére, mert akkor biztos lehettem volna, hogy vírus. Olyan volt, mint régen a hétfői adásszünet. Csak monoszkóp nélkül. Gyorsan lefuttattam az agyamon, mikor vettem, van-e rá garancia. Van. Három év. Szuper. Még csak két éves. Legtöbb gépnek most járna le. Ma reggel hatékony segítséggel, szinte vakon néhány mappát sikerül áthúzni a múzeumi gépemre (mindig fejet hajtok a szaktudás és a problémamegoldás előtt), aztán irány a szerviz: Kaszásdűlő.

Ez már milyen egy hely! HÉV-ről le, panelek között keresgélés, ott a garázssorok mögött, mondja a zöldséges, járda elfogy, sehol egy házszám, mindenhol sár, csak autókra kitalált világ, ez annyira Magyarország. Végre valami irodaépület, előtte biztonsági őr, fölényesen, ez itt a T-mobil, ja látom, azért hátha tudja hol a 34-es házszám (házszám? nincsenek is házak, csak ipari épületek, meg Aldi). Magyarázza, hogy ez a 32, jobbra mutat: arra növekszik, aztán balra mutat, de a 34 arra van. Fürkészem az arcát, hogy szórakozik-e velem, majd mégis arra indulok, amerre mondja, levágom az autóutat, át a füvön (A gyepre lépni tilos! – ez a felirat az egyetlen jele annak, hogy erre emberek is járnak, lábon). Balra műszaki vizsga, újabb garázsok, kezdem unni ezt a bolyongást, érzem, pusztába kiáltok, és menten felrobbanok. Ekkor végre emberi mozgás, munkás pasi, kíváncsian nézi, ahogy közeledem, elindul, mosolyog, kérdi, segíthet-e. Végre. A kultúra biztos jele. Segít, eligazít, kedvesen, magáz, beszéd közben rám néz, meséli, hogy ezt mindenki nehezen találja meg. Hálás vagyok, hogy nem okoskodik, fázom és mosolygok. Visszakísér és megmutatja a bejáratot.

Ekkor már térdig sáros vagyok, bent kedvesek, a nevem háromszor kell elismételni, nem baj, megszoktam, nézegeti a hölgy, tagoltan mondja és írja az adatbázisba: fe-de-le-kar-cos. Persze, hogy az, használom. Nemcsak ünnepnapokon terítek vele. De ezt csak magamban gondolom. Kicsit meg is paskolom a fedelét, amikor ráragasztja az adatokat tartalmazó szervizmatricát. Aztán el. Dell el.

Most várni kell. Közben nosztalgia nélkül gondoltam bele: a legtöbb időt a géppel töltöm. Írok, olvasok, szerkesztek. Ismerős a hangja, minden kerregés, néhány billentyű már ki van fényesedve, jól bírja a strapát, bringa első kosárban is utazott már, bár nem cipelem állandóan magammal, nélküle is remekül elvagyok. De nem tagadom, várom, hogy írjon nekem a szervizrobot sms-t (ezt részletesen elmagyarázták, hogy nem kell válaszolnom, gép írja, ezen nagyon jól szórakoztam, hangosan nevettem, a hölgy fel is nézett az olvasószemüvege mögül rám). Indulok vissza, beáll a dűlőre a HÉV.

Néhány nap múlva újra kilövöm magam Kaszásdűlő ufó leszállópálya irányába. És akkor majd egy csinos fotót is csinálok az autósok országáról és a hazahozott portékáról.

Dell Inspiron M501R
műanyag, fém
2011
Gyártó: Dell (made in China)  
Forgalmazó: Notebookspecialita.hu
Méret: ha hazakerül, majd megmérem

Ha nem érted, mi a szösz ez a szöveg, olvasd el ezt: 000. Önetnográfiai misszió

2013. január 15.

013. Ördög a részletekben



Ma reggel egy olyan tárgyról (pontosabban annak egy titokzatos és mókás részletéről) írok, amit nemcsak viselni fogok, hanem előtte meg is javítottam. Micsoda reggeli kaland!

Gyerekkorom óta kedvelem az egyujjas kesztyűt: egyszerűen praktikusabb és melegebb, mint az ötujjas. (Viszont az elnevezése nem logikus, ugyanis nyilvánvalóan nem egy-, hanem kétujjas.) Az egésznek van valami vidám gyerekhangulata. Két kedvenc egyujjasom van, mint egy igazi, komoly felnőtt nőnek. A mályva színű mintás a kedvencebb. Tavaly bent hagytam egy próbafülkében, még a bolt ajtajában visszafordultam, de nem találtam meg (azt hiszem, rossz fülkébe mentem). Aztán két nap múlva újra eszembe jutott, arra kanyarodtam, gondoltam, adok még egy esélyt nekünk. Legnagyobb meglepetésemre megvolt. Újrakezdtük. Aztán pár hét múlva kilukadt. És jött a tavasz meg a nyár. Idén még nem volt rajtam. Ma reggel szedtem ki a sapka-kesztyű-sál fiókból (ami egy igazi kis búvóhely; ha játékmackó lennék nálunk, csak ott laknék).  

Talán két vagy három éve vehettem egy Mexx üzletben. Kétrétegű: a bélése termo, a „huzata” kötött, szagáról ítélve: gyapjú (már nincs benne cetli, amin ellenőrizhetném az anyagokat). Telente a másik egyujjas kesztyűvel hordom váltásban. (A másik, amiről most nem írok, egy igazi nagyágyú: még 1996-97 telén vettem Lundban, Svédországban. Akkor egy számomra teljesen ismeretlen kesztyűtípust képviselt: a kívül kötött, belül bundás változatot. Fehér műszőrrel bundázott. Hógolyózni nem a legjobb, a kötött anyag miatt, de amúgy egy igazi kályha. Tegnap kiállítást bontottam Miskolcon, pakolás, cuccolás, teherautó, hófúvás, és végig ez volt rajtam, és egy csomószor eszembe jutott Svédország. Pedig csak egy kesztyű.) Vidám szín, finoman „norvég mintás”, az egyik mályva színen a másik, ez valójában csak közelről látszik (én általában onnan nézem, nincs messze a kezem a fejemtől, pont egy karnyújtás), hosszú a mandzsettája, és van egy nagyon mókás kis részlet, aminek a valódi funkcióját sosem tudtam megállapítani. De talán nem árulok el nagy titkot magamról, ha leírom, megveszek az apró, mókás részletekért, de nem megyek Dunának, ha történetesen nem tudom megfejteni a valódi funkciójukat. Megelégszem azzal, hogy kitalálok rá valami saját magyarázatot.

Szóval a kézfej rész végén, valahol a középső ujj magasságában a kesztyű egy apró kis fülecskében, egy kis akasztóban végződik. Rémlik, hogy a boltban ennél a résznél volt felakasztva, de azt kétlem, hogy ezért készült volna. Az első ötletem az volt, ahogy ott báboztam a boltban (próba címén), hogy biztos ott lehet átfűzni a zsinórt. Ugye megvan oviból a zsinóros kesztyű? Meg áltsuliból. Kinek meddig voltak problémái azzal, hogy a kesztyűje egyik felét állandóan elveszítette. Nekem ma sem ártana, amúgy. A legmókásabb az volt ezekben a kabátujjon átfűzött, zsinóros megoldásban, amikor mindkét kesztyűt lehúztam, és csak fityegett a kabátujj végén. Ez emlékeim szerint kifogyhatatlan humorforrást jelentett. Tehát ez volt az első ötletem a fülecskére. De azonnal rá is jöttem, hogy nem, nem logikus. Nem azért, mert felnőttkesztyű, hanem azért, mert rossz helyen van: a zsinórhoz a fülecske a kesztyű csuklórészénél logikus. De akkor továbbra is ott a kérdés: mi a szösznek kell egy ilyen fülecske? Valahogy csak arra tudok gondolni, hogy valahova fel kell akasztani. Úgyhogy mentő megoldásként azt találtam ki, hogy ez tulajdonképpen egy horgolt gombluk. De miért van szükség egy kesztyűn horgolt gomblukra? Egyszerű: ha levetem, rágombolom a kabát gombjára, és úgy akasztom fel a fogasra. (A zipzáras kabát, az pech.) Esetleg valakinek más megoldás?

És akkor most elő a varródobozt, és egy gyors varrás. Mert a jobb fele (jobbkezes tulajdonos) kikopott. Rögtön látom, hogy az ideális megoldás a stoppolás volna, de erre indulás előtt már nincs idő. Találok a cérnák között megtévesztésig hasonló színt. Most csak gyorsan összeöltöm, hogy ne legyen kínos a luk, majd merészen eltervezem, hogy a hétvégén megkeresem a régi családi stoppológombát (legalább azt is jól leírom), és megpróbálkozom egy vagány stoppolással. De ahhoz több idő kell. Úgy tartják, egy szépen kivitelezett stoppolt folt kézműves teljesítmény. Egy próbát megér!

Egyujjas kötött kesztyű
termo bélés, kötött
2009 vagy 2010
Gyártó és forgalmazó: Mexx
Méret: S

Ha nem érted, mi a szösz ez a szöveg, olvasd el ezt: 000. Önetnográfiai misszió

2013. január 8.

012. Kultúrát akarunk!



Naná! Így aztán mára két, a lakásban egymással összefüggő tárgyat választottam, és arra is rájöttem, hogy a két mai etwas nemcsak a fizikai térben kapcsolódik egymáshoz, hanem ezer más szálon is. Nézzük!



A képen látható medvék a konyhában laknak. Mert akárhogy is nézem, a medvék a lakásban nemcsak úgy vannak, hanem nagyon is laknak. Ezek ráadásul masíroznak is. Táblával a kezükben. A táblákon ugyanaz a szöveg: Kultúrát akarunk! Na, ja. Mi is. Teljes az egyetértés. Most segítek nekik kitörni a konyhából. Mert ez most a rögvaló – mégha a szereplők bohókásabban is, mint a való világban. A kép nem a télirózsás forradalom hevében készült. Sokkal korábban. A folt-medvelényeket Agócs Írisz barátom ragasztgatta, csak úgy, ráérősen, egy vigántpetendi kertben, 2011 nyarán. És ez rá is van írva a képre is. 

Az apropó egy filmfesztivál volt, amiben dolgoztam, de valahogy az egész nem ment, nem tudom hol romlott el, de a mélyrepüléshez két komponens egészen biztos hozzájárult: az egyik az elképesztő időjárás, a nyári tél, ami még azt a kis lendületet is kivette belőlem, amit reggelre valahogy mégiscsak összeraktam magamban, a másik pedig a filmfesztivált körbevevő fesztiválkörnyezet erősen elgondolkodtató kulturális színvonala. A medvék nagyon betaláltak a hangulatomba, nem tagadom. A foltok, amelyekből medvékké változtak az akvarelles illusztrátorlét melléktermékei: a pacák. Csak körbe kell vágni, és kész is. Az akció, aminek során megelevenedtek, egy gyerekeknek és felnőtteknek tartott műhely – vagy, ahogy gyerekként használtuk: ügyes kezek szakkör. Na, így lettek a tüntető foltmedvék. (Azt csak zárójelben jegyzem meg, hogy más országokban nemcsak a medvék tüntetnek, hanem például a krumplik is. Na, csak mondom.) Mára kicsit felpödrődtek, mégis kitartóan álldigálnak táblával a kezükben, néha átlesnek a mellettük álló medvék tábláira, kibetűzik hangosan a feliratot: kul-tú-rát-a-ka-runk, és bólogatnak. Amikor nem vagyunk itthon, nyilvánvalóan masíroznak a konyhában és skandálnak. Ez nem is lehet kérdés. Amikor itthon vagyunk, akkor meg úgy tesznek, mintha jók volnának. A hűtő ajtajára mágnesezve.



Na, de nem akárhogy! Egy epermágnessel. Mert nálunk a medvék etetése nem tilos. A mágnes pedig egy igazi művészi recikli tárgy, amiből Eperjesi Ágnes egy egész tucatot, vagy még annál is többet készített még évekkel ezelőtt, aztán néhányat elajándékozott. Az egyik nagyon tuti a tüntető medvék szemefénye: ezzel motiválom őket nap mint nap. És nagyon kedvelem az ilyen tárgyakat. Édesek, okosak és viccesek. Édesek, mert a kiindulópontjuk a legkülönfélébb édességcsomagolások eperábrái. Eper Ági ezeket nagyította fel, többszörösükre, majd matricára nyomtatta, és mágnesfóliára ragasztgatta. Okosak, mert egy észrevétlen, eldobható csomagolásnak adnak új életet, kiindulópontjai egy újonnan születő használati tárgynak (hűtőmágnes). És viccesek: hiszen az eperpiktogramok felnagyítása a nyomtatási hibákat, az elnagyolt részleteket teszi láthatóvá, ettől a mágnesek abszurd, ironikus/vicces külsőt öltenek. A kontúrok és a színezés elcsúszásai láthatóvá teszik az előállítás módját (a sorozatgyártás), a használat (csomagolás) és a hasznavehetetlenség (hulladék) közötti feszültséget, ezek kritikus, ironikus és művészi feloldásával. Mondom: édesek, okosak és viccesek.



És akkor az összefüggések: mindkettő cimbi-alkotás, mindkettő vonal és folt, mindkettő recikli, kivágás, ragasztás, komment. És ne feledjük: A medvék szeretik az epret. Én meg a medvéket és az epret is. Tüntető medvékre pedig most mindennél nagyobb szükség van. Ahogy tábláikkal utat vágnak az egyre sötétebb rengetegben. Kultúrát akarnak. Naná!



Tüntető medvét - kép; papír, filctoll, papaírragasztó;2011, Vigántpetend; Készítette: Agócs Írisz;A4



Epermágnes, hűtőmágnes; polietilén, mágnes; 2002; alkotó: Eperjesi Ágnes;15x8,5 cm



Ha nem érted, mi a szösz ez a szöveg, olvasd el ezt: 000. Önetnográfiai misszió